Part 4 - Fogadás

Sziasztok!

Köszönöm a 400 fölötti megtekintést.

Amélia.B

Hálás voltam apának hogy, az egy hétből nem lehet egy hét. Sajnos ma nem túl sokat vezettem, mert Ava és Naty beállított, hogy buliba megyünk este. Érthetetlenül néztem rájuk, hogy én semmi féle buliról nem tudok, de kirángattak a garázsból. A buli lényege hogy minél puccosabb legyek, de én nem vagyok túl nagy buli hercegnő. Sajnos a barátnőimet ez nem érdekelte, este 8 órára kész kell lennünk. Elmentem öltözni, felvetem egy flitteres pólót és egy farmert. Ahogy kinyitottam a fürdőszobám ajtaját két szem rám meredt. Mind két divat moly felállt és visszatuszkolt a fürdőbe, hogy nekem EZT a ruhát kell felvennem.Hát nem ellenkeztem, mert esélyem sem volt, enyhe sminket kentem fel. Egy rózsaszín rúzs, egy kis szempilla spirál, na meg persze az alapozó. Újra kiléptem, de most már normálisan, mondjuk nekem nem volt problémám a farmerral. A hajamat egy szép kontya fogtam, meg fogtam a táskám és már indultunk is le. Meg pillantottam az én okos bátyámat Jasont, és a két idióta haverját Drew-t és Sam-et. Furcsán néztem rá a bátyámra, aki csak idiótán mosolygott rám. Óda léptem mellé és halkan oda súgtam neki:

-         Töröld le ezt az idióta mosolyt!

Erre csak egy óvatos vállba bokszolás volt a válasz. Egész úton csak a kormányt, a sebváltott és társait bámultam, de nem engedték a fiúk hogy vezessek. ( Ennek az az oka, hogy a lányok rá beszélték őket).

Előttem a lányok lépkedtek, mellettem pedig a bátyám.

-         Figyellek, Sky! – mondta.

Az én bátyámról annyit kell tudni, hogy megöli az illetőt, aki egy újjal is hozzám ér. Vagy csak ha egy rossz szót mond rám. Sajnos képtelen le szokni az aggódásról, hiába mondtam neki, hogy nem vagyok 10 éves, őt nem érdekli.

-         Nem vagyok 10 éves Jason! – mordultam rá.

-         Nem érdekel! – szólt élesen, majd elment , de csak annyira hogy pont lásson.

Mozdulni se mertem, de eldöntöttem, hogy kicsit szétnézek. A lányok persze máris néhány srác társaságába volt, míg én csak bóklásztam. Elvettem egy pezsgővel teli poharat és óvatosan bele kortyoltam, kellemesen csípték a nyelvem a buborékok. Ava már összeivott mindent, és ez tudjuk hova vezet, rókához. Megint egy bokornál kell majd őriznünk, míg kidobja a rókát. Már megszoktuk, Naty persze nem igazán iszik, de ha iszik, akkor is csak gyengét. Én már a második pezsgős pohárnál jártam mikor egy ismerős arcot pillantottam meg. Laza fehér póló, fekete rövid haj, barna szemek. Megjelent a medál tulajdonosa.

Reméltem, hogy nem szúr ki, de sajnos túl hamar bíztam el magam, mosolyogva bámult rám, talán csak fél másodpercig álltam a tekintetét, majd elkaptam a fejem. Úgy döntöttem felállok és elmegyek, csak éppen arra nem számítottam, hogy, a medál tulajdonosa finoman szorítja a csuklómat. Óvatosan fordultam meg, és szembe találtam magam vele.

-         Nem tetszik a medál? – kérdezte kisé csalódottan.

-         Tetszik, de minek veszel nekem ilyeneket?- Mit akarsz tőlem?

-         Semmit, gondoltam örülnél valami apróságnak. - Túl gyorsan elviharoztál a plázából.

Honnan a fenéből tudja, hogy ott voltam, amikor nem is látott. Ezek szerint mégis, hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Meg köszörültem, hogy hang is jöjjön ki a számon.

-         Nos, túlságosan siettem. – hazudtam.

-         Aham… siettél.

Ennyit a hazudozásról, tudom, hogy rosszul megy a füllentés. Még mindig fogtam a csuklóm, kisé zavart.

-         Elengednéd a csuklómat?

-         Persze. – mondta.

-         Köszönöm.

-         Nincs kedved sétálni?

-         De van.

Sétálgattunk, nem szóltunk semmit. Néha rá pillantottam, arcvonásai kemények voltak. Nem látszott nyugodtnak, túl gondterheltnek, fáradtnak ítéltem. Persze ezt igyekszik nem ki mutatni, de sajnos velem szemben vesztett. Talán fogadást kéne kötnöm vele.

-         Eric, fogadunk? – kérdeztem.

Furcsán nézett rám, mintha nem értené a kérdésem.

-         Jól van miben akarsz fogadni?

-         Hát nem is tudom. – basszus most mit mondjak?

Csak a füvet bámultam és gondolkodtam, minek jár a szám?

-         Mondjam én a fogadást?  - kérdezte pimaszul.

-         Hát…NE. – Fáradt vagy?

-         Ez valami vicc? – röhögött

-         Nem, válaszolj!

-         Nem, nem vagyok fáradt. –jelentette ki.

-         Gondterhelt vagy?

-         Nem.

-         Fogadjunk, hogy hazudsz.

-         Rendben fogadjunk. - De ha nyerek, eljössz velem randizni, ha viszont te nyersz, kérhetsz bármit.

-         Oké.

Kezet fogtunk, és máris érvénybe lépett a fogadásunk. Ki kell szednem belőle az igazat, hogy igenis baja van. Nyerni fogok, és akkor megkérhetem, hogy lépjen ki az életemből. Egy darabig sétáltunk, végül leültünk a fűbe, és beszélgetni kezdtünk. Minden amit elmondott mindenben volt egy apró dolog amiről el árulta magát.

-         Szóval, mégis gondterhelt vagy.

-         Nem, ezt nem mondtam, imádom a rajongóimat, és imádok énekelni. – mondta.

-         Nézd, mindenkinek szüksége van a pihenésre, látszik rajtad hogy kimerült vagy.

-         Talán, de szó sincs arról, hogy gondterhelt lennék.

Rossz emberel fogadtam, azt hiszem, és tiszta hülyeséget… nem is ismerem őt. Ez a fogadás balul sült el, bár nem így gondoltam ezt, de se baj.

-         Azt hiszem vesztett Kisasszony. – mondta vigyorogva

-         Igen tudom.

-         Akkor holnap este nyolcra érted megyek. – mondta

-         Rendben. – húztam a szám.

Hogy lehetek ekkora hülye? Hogy majd megnyílik előttem? Egyáltalán felfogtam hogy miben fogadtam? Nem hiszem. Borzalmas vagy Skyler!

Nem tudnék lakatot tenni a számra, naná hogy nem.

-         Min merengsz ennyire? – kérdezte

-         Semmin.

-         Rosszul hazudsz! – Szerinted én nem tudom?

-         Nem.

-         Sky! Sky, merre vagy? – halottam Jason hangját. Éppen egy komoly szócsatába kezdtünk volna mikor az én túlvédelmező, atyáskodó bátyám engem keres.

-         Ne haragudj, de most mennem kell. –mondtam

-         Rendben, akkor holnap nyolc. – vigyorgott, majd felállt és közelebb lépet. Lehelete súrolta az arcom minden egyes részét.

-         Beléptél az intim-szférámba. –mondtam…. feltételezem, már talpig vörös vagyok.

-         Szerintem még nem eléggé. –mondta pimaszul, mire én játékosan meglöktem.

-         Ezért még kapsz! –mondta fenyegetően, de látszott a szemeiben hogy élvezi.

-         Tényleg mennem kell, mielőtt a bátyám kitér a hitéből.

Aprókat lépkedtem, minden lépésnél messzebb volt Eric, olyan messze hogy nem is volt ott. Meg láttam Jason bosszús tekintetét, máris szaladnék el.

-         Miért vagy ilyen bosszús?

-         Szerinted? Kereslek, és lelépsz valami Saade-val.

-         Már bocs, de úgy gondolom, nem kell, hogy minden lépésemet figyeld, hagyjál már élni! – üvöltöttem majd elrohantam. 
21 éves vagyok, tudok vigyázni magamra, de Jason szemében még mindig csak az a 10 éves kislány vagyok. Felnőttem, és próbálnám élni az életem ha hagyná. Nem akartam Jasonnel egy autóba ülni, így vettem a fáradtságot és gyalogoltam hazáig.

Elnézést a késésért, nyaralni voltam. De meghoztam a 4.részt , nagyon remélem, hogy tetszeni fog.