Part 10 - Kusza szálak

Sziasztok!
Újra itt vagyok, tudom hogy ritkán hozok új részt, de elég sok a tanulni valóm elég fáradt vagyok, energiám sincs. Jó hír hogy 3 részt előre kidolgoztam nektek, szóval jövőhét pénteken már LESZ új rész!
Nem tudom hogy sikerült ez a rész, remélem tetszeni fog, néhány kommentnek nagyon örülnék. :))
Köszönöm a +2 feliratkozót és a majdnem 2000 megtekintést.
Puszi: Amélia.B

Szemeim kipattantak, és csak a fehér plafont bámulták. A lepedő gyűrött volt, és a ruhák szanaszét voltak dobálva, egy takaróval volt elfedve meztelen testem. Nem is emlékszem mi történt tegnap este..vagy mégis? Gyorsan összekaptam a ruháim, magamra húztam majd villám sebességgel lerohantam a lépcsőn. Halkan mentem a konyhába, Eric furcsán nézett rám majd megköszörülte a torkát. Talán meg bánta? Nem igazán tudom leolvasni az arcáról mit is érez.

-         Szia. - mondtam szinte suttogva.

-         Szia. – Beszélnünk kéne a tegnap estéről. –mondta komolyan.

-         Persze.

-         Tisztáznunk kell, hogy ez az este számomra olyan volt mint bárki mással, nem jelentett semmi többet egy szimpla egy éjszakánál. –mondta

Szavai a földbe döngöltek, kihúzta a talajt alólam, szóval semmit nem jelentettem neki. Nem engedtem, hogy meg hogy újra sírni lásson, ő miatta meg pláne nem. Ő Eric Saade akinek mindent szabad, egy lány érzéseivel szórakozni.

-         Nekem is csak ennyi volt- mondtam szinte sírva.

-         Akkor jó. Felmegyek a cuccomért és haza viszlek. –mondta majd felment a lépcsőn. Kihasználva az alkalmat ki rohantam a házból és egyenesen szaladtam amerre láttam, könnyeim patakokba folytak végig az arcomon. Felszálltam a helyi járatra és egészen hazáig mentem.

A zuhany jól esett, de semmivel sem lettem jobban, átkozom magam amiatt, hogy lefeküdtem vele. Nem kellett volna, tényleg nem szabad bíznom a fiúkban. Mindegyik egy disznó nincs kivétel. Megfogtam a haj kefét és kifésültem a vizes hajamat, a tükör kristály tisztán mutatta azt a lányt, aki előtte ült, egy megtört, elveszett lányt, akinek a szeme feldagadt a sírástól.

Felöltöztem és lementem a kis szobába, egy cetli várt.

Skyler! 

Anyád kérte hogy hívd fel!

Hát  jó, ha nem beszél velem akkor nem, de minek hívnám fel? Mit akar már megint? Le vettem a polcról a telefont majd bepötyögtem a számot és tárcsáztam.

- Itt Luciana Tarver. - szólt bele. -mintha nem tudnád hogy ki hívja.

- Szia anya, mit akarsz? -kérdeztem hidegen.

- Arra gondoltam hogy eljöhetnél a hétvégére hozzánk. - mondta.

- Nézd, én nem akarok találkozni se veled se a férjeddel.

- Rendben, akkor ha esetleg...

- Nem, nem lesz esetleg nem fogok kimenni hozzád felejtsd is el. - hangom határozott volt.

- Akkor szia. -mondta és ezzel letette.

Egész nap csak bent gubbasztottam a lakásba, mert apa nem engedte hogy a kocsihoz nyúljak. Néha olvastam, de inkább csak zenét hallgattam és gondolkoztam. Ericnek nem voltam más mint egy egy éjszakás kaland, olyan voltam mint egy más lány. Úgy tűnik neki Emma az aki jó, és nem én. A harag csak úgy épült bennem, nem bírtam tovább ebbe a szobába. Egy kis levegőre némi térre volt szükségem, erre a séta tökéletes. A lámpák szépen bevilágítják minden lépésemet, kissé hűvös van , de most jól esik. Miért kell ekkora parasztnak lennie velem? Miért nem vagyok jó neki? Talán mert, nem az a mű nő vagyok? Az nem is leszek soha.

A sétám egészen a városba vitt, valaki telefonált, néhányan a kávézóba ültek, és a szemem előtt falta egymást Eric Saade és az ő " exe". Hát ez zseniális. Szóval tényleg ennyi voltam, nem úszod meg Saade. Megvártam míg bemennek az étterembe és leülnek, aztán szépen megkerestem a kocsijukat és egy éle kővel ki lyukasztottam mind a 4 kereket. Csók a családnak, te gyökér!
Megkerültem az éttermet és már siettem is haza, megérdemli. Velem ő csak ne szórakozzon, arra ott van Emma.