Part 11 - Elmegyek...

Sziasztok !
Elég rég jelentkeztem, meg vallva az őszintét, alig van ihletem…lehet idő előtt abba hagyom a blogot…még nem tudom.
Szeretném még egy ideig írni :)

 Nem tudnám, meg mondani mit érzek. Bűntudatod? Nem. Félelmet? Nem. Fájdalmat? Talán. Csalódottságot? Igen. Eric kihasznált, mielőtt beültem az autóba, azt mondta engem akar, aztán semmi… Szemétláda, utálom.

Apám még mindig nem beszél velem, akárhányszor összefutunk, tudomást se vesz rólam. Elegem van abból, hogy úgy kezel, mint egy 5évest.

Este 8 óra, apám elment. Ahogy kimondtam ezt a szót, megcsörrent a telefon.

-         Igen?
- Szia Sky! Te is jössz apád rendezvényére? – kérdezi Ava
- Szia, nem tudtam, hogy rendezvénye van… nem beszél velem. –közlöm halkan.
- Átmegyek, nem teheti ezt.
- De ne..
Ezt már meg se halotta, letette. Körülbelül 10 perc alatt ért át hozzám Ava, mindenféle cuccal a kezében. Már rossz érzésem van.
- Na, elmész szépen zuhanyozni, könyörgöm, hogy nézel ki? – na, igen, ami a szívén az a száján. Napok óta csak fekszem, nem ettem semmit, mindent leszartam, csak feküdtem és bámultam a plafont. Egy bezárt ajtó mögött gubbasztottam egésznap.

-         Sky, nem vagy normális esküszöm, úgy nézel ki, mint egy agár kutya, ez nem te vagy. – szörnyülködik Ava.
- Köszönd meg apámnak. –közlöm kurtán.
- Ez a te hülyeséged miatt van Skyler! – üvölt, le a barátnőm miközben fésüli a hajam.
Nem szóltunk egymáshoz, Ava azon ügyeskedett, hogy a legjobban nézzek ki, nos, egészen jól alakulok.  Egy szép fekete ruhát hozott magával.
Tetszett a ruha, kíváncsi vagyok, hogy áll majd rajtam.
Csak azt vettem észre, hogy a ruhámat veszem fel, és lassan belelépek a cipőmbe. Ava szerint tutira jól fogok szerepelni a fotósok előtt, hát remek.
Drew és Sam álltak a házunk előtt, beszálltam a kocsi hátsó ülésére Naty mellé, és hamarosan Ava is csatlakozott.
Síri csend uralkodott az autóban, talán miattam? Fogalmam nincs.
Sam lefékezett a fotósok előtt, Ava gyorsan kiszállt aztán jöttem én, a tömeg sikoltozásba kezdett, a kamerák mindenhonnan kattantak. Fények milliója világított meg. Lassan, de magabiztosan lépkedtem előre, elővettem a „minden rendben” arcomat és hagytam, hogy fotózzanak.
Néhány szót is szóltam pár sajtósnak, aztán Ava társaságába beléptem apám rendezvényére. Mikor meglátott úgy nézett rám, mint aki meg akar ölni.
Elfordult, és el is ment. Elegem van belőle. Minden szem engem nézett, és megláttam azt a barna tekintetet, akit nem akartam. Eric Saadet. Elindultam felé, és elhaladtam mellette, elvettem egy pezsgővel teli poharat és lassan inni kezdtem.
- Nyugodj meg Sky! –mondta Ava.
- Igyekszem, lehet, haza megyek inkább.
- Nem mész sehova! –szólt rám határozottan.
Hát jó, elmentünk hátra és leültünk egy piros kanapéra.
- Ava?
- Hm?
- Azt hiszem, egy időre Norvégiába megyek anyámhoz. – mondtam, magamat is meglepve. Ava megfagyva nézett előre, majd rám emelte tekintetét. Szemében az a fajta félelem jelent, meg amire sose gondolt volna. Ő ezt mindig úgy vette, hogy elveszt.
- Úgy csak viccelsz?
- Nem, apám napok óta rám sem néz, jobb lesz, ha elmegyek anyámhoz. Eric is egy szemét, kihasznált. Gyűlölöm őt! – mondtam.
- Sky ha elmész, megörülök.
- Ava, nem fogsz megőrülni, tartjuk a kapcsolatot, és nem költözöm oda, csak időre van szükségem. Mellékesen itt van Naty.
- De Sky nekem te vagy a legjobb barátnőm, Naty is, de te ismersz a legjobban.
- Tudom Ava, de meg kell értened. Az apám nem kíváncsi rám, a sztár is kihasznált, nem bírok itt lenni.
- Mikor akarsz elmenni? – kérdezi sírva.
- A hétvégén.
Ava ekkora hangosan felsír, és a nyakamba borul, sose gondolta volna, hogy elmegyek, de nem örökre csak egy időre. Simogatom a haját, csitítgatom, de annál keservesebben sír. Nem csak a legjobb barátnőm, hanem a testvérem is. Az évek alatt számomra egy testvért fedeztem fel. Tudom, hogy neki fogok a legjobban hiányozni. Jason a bátyám, de nem igazán hinném, hogy hiányoznék neki. Apámnak biztosan nem. Ava mindig gyűlölte azt, hogy ha beteg voltam és nem mentem suliba. Natyval is kijön, de nem úgy, mint velem.
- Ava kérlek, ne sírj, nem örökre megyek el. Csak időre van szükségem, de senkinek ne mond el, hogy elmegyek, és főként azt ne hogy hol vagyok. – mondom határozottan. Ava bólint, és letörli a könnyeit.
Csak ülünk csendben, gondolatainkba burkolózunk.

Nem tudom mi lesz, de első dolgom hogy anyámnak szólók.
Tárcsázom a számot, és csak csöng és csöng, Ava feszülten figyel, majd mikor meg szólalok, levegőt se vesz.

-         Itt Luciana T…

-         Szia, anya, a hétvége áll még? –kérdezem

-         Persze, de valami baj van?

-         Hosszú, keresnél nekem egy szállodát? Hosszabb időre szeretnék menni. – közlöm tárgyiasan.

-         Nálunk van bőven hely, lakj álunk ameddig szükséges. –mondja.

-         Meggondolom, kérlek, Apának ne mond, hogy nálad vagyok.

-         Rendben van.

-         Köszönöm, szia.

Letettem a telefont, Ava az összes levegőt kifújta majd újra zokogni kezdett. Nem szóltam semmit, csak sírtam én is. Életem legnehezebb döntése, de így lesz  legjobb. Idő kell, hogy újra az legyek aki voltam, hogy megfontolt legyek és tisztán tudja látni. A távolság és az idő gyógyír lesz azt hiszem.